Back to Top

End of Madeira

2016.05.18
End of Madeira – legalábbis nekem

Ma a teaház kutyája megharapta saját magát, mert átragadt rá a depresszióm.
 
Tegnapról kimaradt néhány dolog, ami érdekes volt.
A városba lefelé menet rendőri intézkedés volt, mert egy busz oldalát csíkosra karcolta egy másik jármű, amit nem láttam sehol, pedig nem lehetett kicsi. A busz egy kanyarban állt az út közepén, folyt a kerülgetés. A karcik jó magasan voltak rajta, így aki azon az oldalon ült annak az alsója biztos gazdagabb lett egy IFA féknyommal.
 
Más. A tanulóvezető L betűs kocsival hajt. Mulattunk rajta, hogy biztos a looser-t jelenti, de amikor megláttuk, hogy indít a kereszteződésben dombnak felfelé a szemüveges kislány, fülünk-farkunk behúztuk és kussoltunk.

Még másabb. Tegnap hazafelé beszorultunk egy hosszú sor végére és mentünk felfelé hegynek hárommal. Mivel volt még három kilométerünk, és nem volt kedvem mellékutcákban hajtani felfelé az égbe, szépen tötyögtünk a többiek mögött. A helyiek el is csűrtek a kis utcákba, maradtunk vagy öten. Egyszer csak látom, hogy elől a rohadt lassú teherautó előzésbe kezd egy nagyon-nagyon rövid belátható szakaszon. Agyaltam is mi lehet amit előz, mert egy gyalogos sebességével mentünk. Akkor láttam meg a nyerges vontatót előtte, ami a dugót okozta. Egyébként jött szemből lefelé egy Folszis, aki ha nem helyi akkor tuti beszart, amikor az ívből kijőve két ekkora teherautóval találja szembe magát. De megoldották. Dudaszó csak akkor hangzott el, amikor a teherautó előzésbe kezdett.
Tudni kell, hogy itt a szigeten, ha dudaszót hallasz, akkor kapkodd a fejed, mert az azt jelzi, hogy figyelj, előzök, megyek. Ha valaki nagyon keskeny utcába hajt be és nem fér el két kocsi egymás mellett, akkor egy rövidet dudál.
 
Abszolút más. Ma láttam egy páncélozott pénzszállítót, ami felvetette bennem azt a kérdést, hogy biztos olyan jó itt a közbiztonság, mint ahogy mi azt gondoljuk? Nem azt mondom hogy a pénzszállító toyota aygo-val vigye a zsét, de azért ez a tank egy kicsit túlzásnak tűnik. Ekkor ugrott be az is, hogy tegnap ribikén a parkolóházban a fizető automata olyan rácsok mögött volt, hogy azt egy lánctalpas markoló se tudta volna kirántani onnan. Bár gondolom inkább a rongálástól védik azt a gépet, mert ki törne fel egy olyan automatát amibe fémpénzeket dobálnak. Tudna szerezni belőle negyven kiló eurocentes érmét?
Egyébként rengeteg ház be van kamerázva, riasztó is sok helyen látszik.
Ha van is itt csibészkedés, az valószínűleg nem erőszakos cselekmény, hanem lopás, betörés.
 
 
És akkor jöjjön a ma.
Ma reggel, kerestem Ricardót, hogy kérjek tőle egy helyet a lakatjainknak, amit remélhetőleg majd látok még egyszer. De a kisöreg elutazott Braziliába, mert ott volt valami dolga. Ha jól tudom onnan jött ide a szigetre.
 
Meg kellett elégedjek a manager hölggyel, aki tulajdonképpen, jelenleg a komplexum főnöke, takarítója, felszolgálója. A teaházas pincér csajjal együtt próbálták kitalálni, hogy mi a francot akarok azzal a lakattal bezárni. Az európai lakatkerítésekről semmit sem tudtak, így nem csodálom hogy nem értettek, de a kíváncsiságuk hajtotta őket, mert még a kertészfiút is hívták hogy nézze a műsort. Aztán oda akasztottam az általam kiválasztott helyre a lakatot és végre megértették, hogy nekem egyszer, ha old man leszek vissza kell jönnöm ezt a lakatot kinyitni. Majdnem sírdogáltak emiatt. A kertészfiúnak tetszett a legjobban, aki szerintem még a szigetet soha nem hagyta el, így lehetett fogalma arról, hogy az ember vágyai néha meghaladják a lehetőségeit.
 
Később Olivér lakatját is odakattintottuk.

 
 
 
Lehet hogy mi vagyunk azok, akik ezzel most megalapozták Madeira lakat kereskedelmének fellendülését.

Délben elautóztunk Porto da Cruzba ebédelni. Útközben bementem a reptérre kinyomni a beszálló kártyákat. Itt elgondolkoztam azon, hogy itt nagyon szomorú bemenni a reptérre, otthon meg öröm. A kijövetel meg pont fordítva.

A maderiai reptérrel én egyet szeretnék, de azt nagyon: eggyel többször kijönni, mint bemenni.
Ha majd már nagyon öreg leszek és nem megy már a járás, akkor eljövök ide taxisnak.
 
Vettem egy kecót...

A tetőt majd rendbe kell hozni...




 
 
Hazafelé a szerpentinen egy busz kapaszkodott felfelé előttünk. Minden aloe veránál megállt és tette ki a diákokat. Gondoltam hogy így soha nem érjük el Ribeira Frio-t, mert addig van még hátra négyszáztizenöt kanyar, amik egytől egyik összeérnek. Aztán egyszer csak az egyik ívben, ami elég nagy volt a busznak, fogta magát és egyetlen Y fordulóval visszafordult. Néztünk bután, mert nagyon nem értettük a dolgot, hiszen volt még utas a buszon. Vajon hova mehet visszafelé, volt valami elágazás?
 
 
 
 
Poiso után elkanyarodtunk Camacha-nak. Ezen a keskeny úton jött szembe a madeirai hadsereg öt-hat gépjárműből álló konvoja. Mivel a felvezető kocsijuk majdnem belelökött a vizesárokba, nem nagyon tudtam megfigyelni, hogy a dzsipen a gépfegyver valódi-e, mert mögötte a muki olyan sovány volt, hogy bábunak véltem. Elsőre azt hittem, hogy ezek csak olyan díszletek és szafari kocsikat látok, akik rémisztő utakra visznek turistákat, de a visszapillantóban láttam, hogy nagyonis valós katonákat látok. Később még egy konvoj mellett elhaladtunk. Egyébként az is lehet hogy a kontinensről jöttek ide gyakorlatozni, kétlem hogy itt lenne valami helyőrség.

Visszaérve a szállásra, lementünk elköszönni a személyzettől, mivel reggel negyed kilenckor ők még nincsenek itt.

Tiszteletből ettünk három almás pitét, ami ház specialitása és ittunk jeges teát hozzá. Fizettem érte 21 eurót. A Gigi Sumos se olcsó hely lenn a városban, de ez itt egy kicsit erős volt nekem.
 
 
 
 

Idefenn elcsomagoltuk a szarjainkat és egy merő depiben várjuk a reggelt.

 
Pá magyarok, holnap már hárommal több magyart lehet utálni.