Uccu neki, lendüljünk bele kedves barátaim!
Jelezném, hogy mostani beszámolóm sem lesz összefüggőbb és átgondoltabb, mint a tavalyi. Sőt Madeirább sem lesz.
Nagyon fontos, hogy meg szeretnélek nyugtatni benneteket, hogy ma reggeli elutazásunkkal egy fikarcnyit sem rontottuk le Magyarország lakosságának átlagos IQ szintjét. Sőt, szerintem jelenleg jelentős emelkedést mutathat, mert kevesebb lett az egy főre eső kretén.
Hogy igazoljam a fentieket, okuljatok az alábbi történésekből!
Naszóval, a mai nap úgy kezdődött, hogy...
...reggel Gabi Fityójával kigurultunk a reptérre.
Már hónapokkal ezelőtt foglaltunk helyet erre a két és fél hetes időtartamra a reptéri Lila Szabadság Parkolóban. A tavaly augusztusi londoni utamhoz ugyanígy foglaltam parkolást a Kék-ben, ahol akkor a bejárati automata beszopatott. Most, hogy gyakorlott parkolósként tértem vissza, nagy arccal próbáltam levezényelni a fizetőparkolóba történő behajtás bonyolult műveleteit. A sors viszont úgy rendezte, hogy most az automata helyett saját magam szopattam be saját magamat...
Megálltunk a sorompó előtt, ami biza nem akart felnyílni előttünk.
Nahát micsoda deja vu - a történetem ismétli önmagát :)
Néztük egymást Gabival először bután, aztán még butábban. Az ezer kamera világában éreztem, hogy figyelnek. Kintről nézve ült a kocsi elejében kétszer száz kiló pacal és tanácstalanok voltak.
Agyamban csak az az egy dolog dübörgött egyfolytában, hogy a gombot a sorompónál tilos megnyomni, mert azon nyomban elbukom a parkolásra elutalt tizenakárhányezret. Tehát kerültem a jegykérő gombot, mint a leprást, nehogy megnyomásilag a gyanú árnyéka rám vetüljön. Végül kiszálltam a kocsiból, hogy az oszlopon levő információs gombot megnyomva elmondjam, milyen szar is ez az egész szarszemétszar. A sorompófejhez érve viszont megláttam, hogy egy jegy lóg ki a gépből.
Itt már tudtam hogy ki a hülye.
Na azt kihúztam és tádááááá - kinyílt a sorompó. Szégyelltem magamat, hogy mekkora paraszt vagyok, hogy eddig nem jutottam el logikában.
Sebaj, rögtön Gabira kentem az egészet, mert olyan rohadt messze állt meg attól a jegykiadótól, hogy ha letekerte volna az ablakot, akkor is hibázott volna a kézhosszából még legalább két és fél méter, én meg ugyebár nem látok távolra, meg közelre sem, így én esélytelen voltam észrevenni a lengedező jegyecskénket. Legalábbis remélem, hogy a monitor előtt ülő ember mindössze annyit vont le az általa látottakból, hogy sikerült távol megállni a jegykiadótól, oszt annyi.
A reptéren nem volt semmilyen hétfői őrjöngés. Tök nyugi volt, tíz perc alatt megszabadultunk a bőröndöktől. A szeku kicsit izgibb volt, mert engem jobbra, Olivért meg balra állítottak félre és valami töketlen drótos bisszbasszal tenyérjóslást végeztek rajtunk. A drótos biszbasz végén volt egy pamacs, és azzal varázsolt a fősámán a kezünk felett. Lehet, hogy azt nézte, hogy mikor füveztünk vagy matyiztunk utoljára. A pamacsos drót túlsó végén a kocka alakú "agy" jókedvűen pittyegett. A szekus elégedett volt a dologgal, vagy ő se tudta mit csinál és tovább engedett minket.
Az égi várónak nevezett helyen az áprilisi béremből vettem három palack italt, meg egy erős presszókávét és egy capuccinót. A hajam hullik, amikor az átfolyós barátnőmet ilyen égi mannával kell itatni. Születésnapjára Madeirán kap tőlem egy kerti csapot.
Jelezném, hogy mostani beszámolóm sem lesz összefüggőbb és átgondoltabb, mint a tavalyi. Sőt Madeirább sem lesz.
Nagyon fontos, hogy meg szeretnélek nyugtatni benneteket, hogy ma reggeli elutazásunkkal egy fikarcnyit sem rontottuk le Magyarország lakosságának átlagos IQ szintjét. Sőt, szerintem jelenleg jelentős emelkedést mutathat, mert kevesebb lett az egy főre eső kretén.
Hogy igazoljam a fentieket, okuljatok az alábbi történésekből!
Naszóval, a mai nap úgy kezdődött, hogy...
...reggel Gabi Fityójával kigurultunk a reptérre.
Már hónapokkal ezelőtt foglaltunk helyet erre a két és fél hetes időtartamra a reptéri Lila Szabadság Parkolóban. A tavaly augusztusi londoni utamhoz ugyanígy foglaltam parkolást a Kék-ben, ahol akkor a bejárati automata beszopatott. Most, hogy gyakorlott parkolósként tértem vissza, nagy arccal próbáltam levezényelni a fizetőparkolóba történő behajtás bonyolult műveleteit. A sors viszont úgy rendezte, hogy most az automata helyett saját magam szopattam be saját magamat...
Megálltunk a sorompó előtt, ami biza nem akart felnyílni előttünk.
Nahát micsoda deja vu - a történetem ismétli önmagát :)
Néztük egymást Gabival először bután, aztán még butábban. Az ezer kamera világában éreztem, hogy figyelnek. Kintről nézve ült a kocsi elejében kétszer száz kiló pacal és tanácstalanok voltak.
Agyamban csak az az egy dolog dübörgött egyfolytában, hogy a gombot a sorompónál tilos megnyomni, mert azon nyomban elbukom a parkolásra elutalt tizenakárhányezret. Tehát kerültem a jegykérő gombot, mint a leprást, nehogy megnyomásilag a gyanú árnyéka rám vetüljön. Végül kiszálltam a kocsiból, hogy az oszlopon levő információs gombot megnyomva elmondjam, milyen szar is ez az egész szarszemétszar. A sorompófejhez érve viszont megláttam, hogy egy jegy lóg ki a gépből.
Itt már tudtam hogy ki a hülye.
Na azt kihúztam és tádááááá - kinyílt a sorompó. Szégyelltem magamat, hogy mekkora paraszt vagyok, hogy eddig nem jutottam el logikában.
Sebaj, rögtön Gabira kentem az egészet, mert olyan rohadt messze állt meg attól a jegykiadótól, hogy ha letekerte volna az ablakot, akkor is hibázott volna a kézhosszából még legalább két és fél méter, én meg ugyebár nem látok távolra, meg közelre sem, így én esélytelen voltam észrevenni a lengedező jegyecskénket. Legalábbis remélem, hogy a monitor előtt ülő ember mindössze annyit vont le az általa látottakból, hogy sikerült távol megállni a jegykiadótól, oszt annyi.
A reptéren nem volt semmilyen hétfői őrjöngés. Tök nyugi volt, tíz perc alatt megszabadultunk a bőröndöktől. A szeku kicsit izgibb volt, mert engem jobbra, Olivért meg balra állítottak félre és valami töketlen drótos bisszbasszal tenyérjóslást végeztek rajtunk. A drótos biszbasz végén volt egy pamacs, és azzal varázsolt a fősámán a kezünk felett. Lehet, hogy azt nézte, hogy mikor füveztünk vagy matyiztunk utoljára. A pamacsos drót túlsó végén a kocka alakú "agy" jókedvűen pittyegett. A szekus elégedett volt a dologgal, vagy ő se tudta mit csinál és tovább engedett minket.
Az égi várónak nevezett helyen az áprilisi béremből vettem három palack italt, meg egy erős presszókávét és egy capuccinót. A hajam hullik, amikor az átfolyós barátnőmet ilyen égi mannával kell itatni. Születésnapjára Madeirán kap tőlem egy kerti csapot.
Na repüljünk.
Frankfurtból egy 11 hónapos A320 jött értünk. Csili-vili.
A személyzet egyik tagja úgy 60 éves lehetett. Szikár nagymama típus.
A másik tag egy fiatal, telt hölgy volt. A teltet csípőben kell érteni és nagy „T”-vel.
Amikor jött előre az üléssorok között, akkor az olyan hangot hallatott, mint gyerekkorunkban a biciklivázra csipeszelt kártyalap, amely belógott a küllők közé. Amikor elsöpört mellettem, akkor még fél percig rezgett az üléstámlám.
Nagyon vagányan szálltunk fel. A gép kikanyarodott a kifutóra és azonnal belegyorsított és olyan rakétaformán húzott felfelé.
Olivér első repüléseként elég megrázó lehetett neki, így majdnem lett egy balos a320-as könyöklőnk. Megpróbálta a bátrat előadni, de szerintem ült a csokiban. Aztán rájött az ablakon kinézés szépségeibe, így ettől kezdve csak a füleit láttuk hátulról. Nekem konkrétan erről a kinézősdiről az jutott az eszembe, hogy az ablak belső plexije már biztos olyan mint a bliszter csomagolóanyag, amibe valamikor egy moncsicsit csomagoltak.
Nade ne jópofizzunk a kisebbeken...
Kaptam sonkás szenyót, ami barnább kenyérben volt mint a kávém. A kávém viszont varázskávé volt, olyan amit kiönthetsz akár egy fehér abroszra vagy a szűz hóra és nem marad nyoma.
Frankfurtból egy 11 hónapos A320 jött értünk. Csili-vili.
A személyzet egyik tagja úgy 60 éves lehetett. Szikár nagymama típus.
A másik tag egy fiatal, telt hölgy volt. A teltet csípőben kell érteni és nagy „T”-vel.
Amikor jött előre az üléssorok között, akkor az olyan hangot hallatott, mint gyerekkorunkban a biciklivázra csipeszelt kártyalap, amely belógott a küllők közé. Amikor elsöpört mellettem, akkor még fél percig rezgett az üléstámlám.
Nagyon vagányan szálltunk fel. A gép kikanyarodott a kifutóra és azonnal belegyorsított és olyan rakétaformán húzott felfelé.
Olivér első repüléseként elég megrázó lehetett neki, így majdnem lett egy balos a320-as könyöklőnk. Megpróbálta a bátrat előadni, de szerintem ült a csokiban. Aztán rájött az ablakon kinézés szépségeibe, így ettől kezdve csak a füleit láttuk hátulról. Nekem konkrétan erről a kinézősdiről az jutott az eszembe, hogy az ablak belső plexije már biztos olyan mint a bliszter csomagolóanyag, amibe valamikor egy moncsicsit csomagoltak.
Nade ne jópofizzunk a kisebbeken...
Kaptam sonkás szenyót, ami barnább kenyérben volt mint a kávém. A kávém viszont varázskávé volt, olyan amit kiönthetsz akár egy fehér abroszra vagy a szűz hóra és nem marad nyoma.
Frankfurtba időben érkeztünk és ismét a prériben készültünk a kiszálláshoz.
Gabi gurulás közben mondja Olivérnek félhangon, ha balra kanyarodik a gép, akkor csak be fog állni a "ház"-hoz. Rohadtul reméltem, hogy a BUD-FRA járaton kevés magyar volt a közelben, aki fültanúja lehetett annak, ahogy buta paraszt "leházazza" európa egyik legnagyobb terminálját. Ráadásul hosszú á-val, amit igazából csak mi tudunk ott lenn délen, ahonnan rászabadultunk a civilizációra.
Kiszállásnál az érdekes az volt, hogy mire elől beállt a melós a lépcsővel a gép mellé, addigra hátrafelé a 30-tól a 12. sorig leürült a gép. A manus vagy nagyon hülye volt a dologhoz, vagy nagyon sok füvet szívott, de annyit tili-tolizott azzal a géppel, hogy arra gondoltam, hogy az ajtónyitást megtapsolom.
Frankfurtban lazák voltunk. Roppant lazák, hiszen volt két óránk.
Telekom üzent, hogy egy húszasért percenként roamingozhatok, pedig a szerződés szerint nekem már minden annyira ingyen van, hogy csengetésből is kétszer annyit kaphatok grátiszban. Ennek ellenére a telómon se net, se vonal. A telefon meg ösztökél, hogy dobjam ki a sim-et, mert az Merkel mama országában nem elég migráns.
A net az free, így haza víbereztem gazdának, hogy bassza meg a szuper telefon csomagot a telekom, mert innen még azt se tudom nekik elmondani, hogy mennyire szar. Gazda beanyázott a TÉ-nek és huss fél perc múlva minden fasza.
Ilyenkor örülök, hogy nem izlandi vagyok. Most viber helyett üzenhettem volna sarkifénnyel.
De térjek a lényegre.
Informatikai csúcstermékeink megsúgták, hogy a TAP gépünk a B13-ról indul majd úgy két óra múlva. Mindenféle alagutakon, mozgójárdákon ellavíroztunk addig a padig, ahonnan a beszállókapu jól látszik. Felfedeztem a környéket, kerestem Gabinak dohányzó szobát, teraszt vagy bármit, ahol feltöltheti magát füsttel.
Frankfurtban a reptér tele rendőrrel. A kézifegyvereik akkorák, mint Clint Eastwood Piszkos Herry-jének. Sok rendőr gépfegyverrel lófrál.
Gabi füstiszobája egy szinttel feljebb és vagy háromszáz méterrel távolabb volt.
Nem egészen tíz perccel később hív Gabi telón, hogy nagy a gáz, mert lezárták az egész szintet, ahol van és nem tud visszajönni. Elállja az útját két rendőr és a gugli transzlátor nincs nagy hatással rájuk. Olivérnek mondtam, hogy ne mozduljon a seggéről, ülve ugyanis nehezebb elveszni, én meg elmegyek kiszabadítom valahogy az anyját.
El is jutottam az üvegfal túloldalára, ahol az ajtóban két morc rendőr mindenkit elhajtott, aki át akart jutni az oldalamra. Az üvegfalon keresztül láttam Gabin, hogy kezdi felvenni a harci üzemmódot, nekem meg intett, hogy tűnjek el onnan. Ilyenkor jobb is azt tenni. Farkat a lábak közé és menekülés. Ilyenkor a szeme fehérje átmegy vörösbe, az orrlyukai kitágulnak és sztatikusan is feltölti magát valahogy, mert szerintem serceg a levegő is körülötte. Látom, hogy a telefonját az egyik Sulcz arcába nyomja, mire az tudatilag megroskad, mond valamit a társának és kinyitja Gabi előtt az ajtót. Átkíséri az én oldalamra és elindulnak lefelé. Gabi vadul evez a háta mögött a kezeivel, hogy tűnjek el. A rendőr egészen a padig kísérte Gabit, ahol Olivér ült könnyes szemekkel. Ott elköszönt és elment.
Kíváncsiak vagytok ugye, hogy mit irt a zsandárnak a telóra?
"Kiskorú gyermekem van lenn a B13-as terminálon". Jó mi?
Olivér nem sírt egyébként, hanem éppen ásított egy barom nagyot, amitől folyik az ember könnye. Rohadt jó, hogy nem állt fel a padról és tornyosult a nála kisebb rendőr fölé.
Gabi megfogadta, hogy reptéren többször nem kerül közénk ajtó.
Ez némi rémülettel tölt el. Vajon bejön a férfi klotyóba is?
Gabi gurulás közben mondja Olivérnek félhangon, ha balra kanyarodik a gép, akkor csak be fog állni a "ház"-hoz. Rohadtul reméltem, hogy a BUD-FRA járaton kevés magyar volt a közelben, aki fültanúja lehetett annak, ahogy buta paraszt "leházazza" európa egyik legnagyobb terminálját. Ráadásul hosszú á-val, amit igazából csak mi tudunk ott lenn délen, ahonnan rászabadultunk a civilizációra.
Kiszállásnál az érdekes az volt, hogy mire elől beállt a melós a lépcsővel a gép mellé, addigra hátrafelé a 30-tól a 12. sorig leürült a gép. A manus vagy nagyon hülye volt a dologhoz, vagy nagyon sok füvet szívott, de annyit tili-tolizott azzal a géppel, hogy arra gondoltam, hogy az ajtónyitást megtapsolom.
Frankfurtban lazák voltunk. Roppant lazák, hiszen volt két óránk.
Telekom üzent, hogy egy húszasért percenként roamingozhatok, pedig a szerződés szerint nekem már minden annyira ingyen van, hogy csengetésből is kétszer annyit kaphatok grátiszban. Ennek ellenére a telómon se net, se vonal. A telefon meg ösztökél, hogy dobjam ki a sim-et, mert az Merkel mama országában nem elég migráns.
A net az free, így haza víbereztem gazdának, hogy bassza meg a szuper telefon csomagot a telekom, mert innen még azt se tudom nekik elmondani, hogy mennyire szar. Gazda beanyázott a TÉ-nek és huss fél perc múlva minden fasza.
Ilyenkor örülök, hogy nem izlandi vagyok. Most viber helyett üzenhettem volna sarkifénnyel.
De térjek a lényegre.
Informatikai csúcstermékeink megsúgták, hogy a TAP gépünk a B13-ról indul majd úgy két óra múlva. Mindenféle alagutakon, mozgójárdákon ellavíroztunk addig a padig, ahonnan a beszállókapu jól látszik. Felfedeztem a környéket, kerestem Gabinak dohányzó szobát, teraszt vagy bármit, ahol feltöltheti magát füsttel.
Frankfurtban a reptér tele rendőrrel. A kézifegyvereik akkorák, mint Clint Eastwood Piszkos Herry-jének. Sok rendőr gépfegyverrel lófrál.
Gabi füstiszobája egy szinttel feljebb és vagy háromszáz méterrel távolabb volt.
Nem egészen tíz perccel később hív Gabi telón, hogy nagy a gáz, mert lezárták az egész szintet, ahol van és nem tud visszajönni. Elállja az útját két rendőr és a gugli transzlátor nincs nagy hatással rájuk. Olivérnek mondtam, hogy ne mozduljon a seggéről, ülve ugyanis nehezebb elveszni, én meg elmegyek kiszabadítom valahogy az anyját.
El is jutottam az üvegfal túloldalára, ahol az ajtóban két morc rendőr mindenkit elhajtott, aki át akart jutni az oldalamra. Az üvegfalon keresztül láttam Gabin, hogy kezdi felvenni a harci üzemmódot, nekem meg intett, hogy tűnjek el onnan. Ilyenkor jobb is azt tenni. Farkat a lábak közé és menekülés. Ilyenkor a szeme fehérje átmegy vörösbe, az orrlyukai kitágulnak és sztatikusan is feltölti magát valahogy, mert szerintem serceg a levegő is körülötte. Látom, hogy a telefonját az egyik Sulcz arcába nyomja, mire az tudatilag megroskad, mond valamit a társának és kinyitja Gabi előtt az ajtót. Átkíséri az én oldalamra és elindulnak lefelé. Gabi vadul evez a háta mögött a kezeivel, hogy tűnjek el. A rendőr egészen a padig kísérte Gabit, ahol Olivér ült könnyes szemekkel. Ott elköszönt és elment.
Kíváncsiak vagytok ugye, hogy mit irt a zsandárnak a telóra?
"Kiskorú gyermekem van lenn a B13-as terminálon". Jó mi?
Olivér nem sírt egyébként, hanem éppen ásított egy barom nagyot, amitől folyik az ember könnye. Rohadt jó, hogy nem állt fel a padról és tornyosult a nála kisebb rendőr fölé.
Gabi megfogadta, hogy reptéren többször nem kerül közénk ajtó.
Ez némi rémülettel tölt el. Vajon bejön a férfi klotyóba is?
Repüljünk tovább...
A B13 szopócsövére nem állt be a gép, tudtuk, hogy buszozás lesz.
Az Airbus 319-es két hónappal fiatalabb mint Olivér. Az elmúlt 17 év elég mély nyomokat hagyott rajta. A felszállás olyan irdatlan nagy zajjal történt, hogy szabályosan azt éreztem, hogy fáj neki. Olyan hang hallatszott előröl, mint amikor egy gigantikus flex nem képes elérni az üzemi fordulatszámot. Ha pontosan akarok fogalmazni azt mondanám, hogy ez a gép felsírta magát az égre. A repülés első negyedében jobban bíztam a statisztikákban, mint magában a gépben.
A gépen az utaskísérők határozottan fáradtnak látszottak. Minket egy enyhén kreol, kékszemű fiatalember szolgált ki. Őrajta nem látszott unottság, mint a kolléganőin, de ő is nagyon nyúzott volt.
Meleg kaját kaptunk, szerintem galambcomb lehetett. Ha csirke volt, akkor max naposcsibe. Volt hozzá két újkrumpli és két helyeske gyöngyhagyma is. Kaptunk narancsot, zsemlét, vajat.
A TAP-ban azért tisztelem az igyekezetet kajaügyben. A kávé itt sem érte el a négy betűs szar minősítést.
A B13 szopócsövére nem állt be a gép, tudtuk, hogy buszozás lesz.
Az Airbus 319-es két hónappal fiatalabb mint Olivér. Az elmúlt 17 év elég mély nyomokat hagyott rajta. A felszállás olyan irdatlan nagy zajjal történt, hogy szabályosan azt éreztem, hogy fáj neki. Olyan hang hallatszott előröl, mint amikor egy gigantikus flex nem képes elérni az üzemi fordulatszámot. Ha pontosan akarok fogalmazni azt mondanám, hogy ez a gép felsírta magát az égre. A repülés első negyedében jobban bíztam a statisztikákban, mint magában a gépben.
A gépen az utaskísérők határozottan fáradtnak látszottak. Minket egy enyhén kreol, kékszemű fiatalember szolgált ki. Őrajta nem látszott unottság, mint a kolléganőin, de ő is nagyon nyúzott volt.
Meleg kaját kaptunk, szerintem galambcomb lehetett. Ha csirke volt, akkor max naposcsibe. Volt hozzá két újkrumpli és két helyeske gyöngyhagyma is. Kaptunk narancsot, zsemlét, vajat.
A TAP-ban azért tisztelem az igyekezetet kajaügyben. A kávé itt sem érte el a négy betűs szar minősítést.
Lisszabonban hőség, a reptéren káosz.
A buszok itt is rohangálnak a mozgó repülőgépek között, de Frankfurthoz képest érezhetőbb az itteniek déli vére. A buszvezető simán jöhetne Pestre bicikliseket riogatni. A reptérről kijutás irdatlan sok idő volt még így poggyász nélkül is.
A reptér előtti parkban többen heverésztek a fűben, pad egy deka se. Gabi vett magához füstöt, Olivér meg megpróbálta magát összerakni, hiszen a mai sok új élménytől teljesen szétesett. Nem szabad elfelejteni, hogy például a nekünk teljesen természetes mozgójárda neki újdonság. Honnan a csudából tudná egy ilyent nem látott ember, hogy a jobb oldalra kell félreállni, ha a háta mögül előzni készülnek emberek? És ezer meg egy ilyen dolog történt ma vele.
Lisszabonban a Tryp Lisboa Aeroporto lett megint a szállás.
A recepción egy körülbelül 19-20 éves tündérke segített át minket a kezdeti nehézségeken. A no szpík inglis és no szpik portugéze után kimondott only aktivity megmosolyogtatta, ami kedves volt tőle.
Éreztem, hogy nyelvtudás nélkül én vagyok az évtized szégyene, de ő ezt nem sugározta felém, amiért rendkívül hálás vagyok neki. Mondta, hogy ő angolul próbál majd kommunikálni és reméli, hogy valamennyit megértek. Mivel a nyelvtudás hiánya nem egyenlő az agy hiányával én úgy vélem, hogy két kultúrember ezt a hiányosságot képes aránylag egyszerűen áthidalni.
Mostani szobánk a tavalyitól abban a lényeges momentumban különbözik, hogy a szoba közepén a szekrény helyett egy baromi nagy kád van. Az üvegfalú klotyó és zuhanyzó változatlanul meg van. Szerintem jövőre már piszoár is lesz a tévé alá szerelve. Szerintem a dizájnert gyerekkorában sokszor zárták be a fürdőszobába a szülei. Nehéz gyerekkorának fájdalmait adja át nekünk azzal, hogy szorongást ültet belénk a zajos anyagcserét illetően. A szorongás meg seggszűkületet okoz, így a térfogatváltozás hiánya miatt az ember megtanul másfél méter hosszban üríteni. Bocs, ha gyenge lenne a gyomrod, vagy erősen képi a fantáziád!.
A szállónak van medencéje, Olivér betervezte, de elmaradt az előbb leírt szellemi szétesés folytán. Előtte lementem tündérkéhez a recepcióra, vittem a google translatort. Megtudtam, hogy kell-e a fürdőköpeny meg hasonlók. Lelkesen begépelte nekem az ismereteket portugálul és frankón átadott minden szükséges infót.
De végül a pancsi elmaradt. Helyette vacsiztunk.
Most nem volt olyan szerencsénk mint múltkor. A kaja ugyan finom volt, de nem volt benne semmi, amitől mi ezt arra az árra tudnék vonatkoztatni, amit később ki kellett köhögnöm érte. Itt és most nem volt elnézhető "bűn" a nyelvhiányunk, a felszolgálók sem hozták a szokott kedvességet. Mondjuk azt is meg kell mondjam, hogy egy nyitott konyhás sokcsillagos étteremben, ahol a szakács ruhája is különb mint az én gúnyám, nem nagyon ildomos az étlapon szereplő dolgokat személyre szabni. Gabi és Olivér kacsacombot kért. Ezek zöldséges körettel voltak megtervezve, amit Gabi egy kézlegyintéssel kinullázott és sima hasábburgonyát kért hozzá. Én valami olyat kértem, amiben bacon és gomba van. A pincérlány kérdezett valamit tőlem, amit nem tudtam megválaszolni, egy magyar mindegy szóval megválaszoltam, amit ő visszamondott.
Lelki füleimmel hallottam, amint beszámol a helyi Remzí séfnek a csoport bunkóról, aki ott ül hátul. Meg is lett az eredménye. Oly nemesen egyszerű tálalásban volt részünk, mint egy mezei gyorsétteremben. Egy szelet hús, illetve egy-egy kacsaláb és egy-egy kupac sült krumpli volt a tálakon. A bacon az étlapon maradt, mert a tányéron nyoma sem volt.
67 eurómba fájt ez a vacsora. Kaja végén Olivér benyögte, hogy megenne még egyet, mert ő éhes.
Leugattuk jó gyorsan. Szerencsétlen kölyöknek halvány gőze sincs hogy ennyi zsozsóért hány tonna szagot kéne odébbtolnia otthon az áporkai Biofungi-ban.
Vacsi után tentikézni mentünk az ággyal felszerelt fürdőszobáinkba.
Ennyi volt tulajdonképpen az első napunk.
Pá magyarok!
...folytatás...
A buszok itt is rohangálnak a mozgó repülőgépek között, de Frankfurthoz képest érezhetőbb az itteniek déli vére. A buszvezető simán jöhetne Pestre bicikliseket riogatni. A reptérről kijutás irdatlan sok idő volt még így poggyász nélkül is.
A reptér előtti parkban többen heverésztek a fűben, pad egy deka se. Gabi vett magához füstöt, Olivér meg megpróbálta magát összerakni, hiszen a mai sok új élménytől teljesen szétesett. Nem szabad elfelejteni, hogy például a nekünk teljesen természetes mozgójárda neki újdonság. Honnan a csudából tudná egy ilyent nem látott ember, hogy a jobb oldalra kell félreállni, ha a háta mögül előzni készülnek emberek? És ezer meg egy ilyen dolog történt ma vele.
Lisszabonban a Tryp Lisboa Aeroporto lett megint a szállás.
A recepción egy körülbelül 19-20 éves tündérke segített át minket a kezdeti nehézségeken. A no szpík inglis és no szpik portugéze után kimondott only aktivity megmosolyogtatta, ami kedves volt tőle.
Éreztem, hogy nyelvtudás nélkül én vagyok az évtized szégyene, de ő ezt nem sugározta felém, amiért rendkívül hálás vagyok neki. Mondta, hogy ő angolul próbál majd kommunikálni és reméli, hogy valamennyit megértek. Mivel a nyelvtudás hiánya nem egyenlő az agy hiányával én úgy vélem, hogy két kultúrember ezt a hiányosságot képes aránylag egyszerűen áthidalni.
Mostani szobánk a tavalyitól abban a lényeges momentumban különbözik, hogy a szoba közepén a szekrény helyett egy baromi nagy kád van. Az üvegfalú klotyó és zuhanyzó változatlanul meg van. Szerintem jövőre már piszoár is lesz a tévé alá szerelve. Szerintem a dizájnert gyerekkorában sokszor zárták be a fürdőszobába a szülei. Nehéz gyerekkorának fájdalmait adja át nekünk azzal, hogy szorongást ültet belénk a zajos anyagcserét illetően. A szorongás meg seggszűkületet okoz, így a térfogatváltozás hiánya miatt az ember megtanul másfél méter hosszban üríteni. Bocs, ha gyenge lenne a gyomrod, vagy erősen képi a fantáziád!.
A szállónak van medencéje, Olivér betervezte, de elmaradt az előbb leírt szellemi szétesés folytán. Előtte lementem tündérkéhez a recepcióra, vittem a google translatort. Megtudtam, hogy kell-e a fürdőköpeny meg hasonlók. Lelkesen begépelte nekem az ismereteket portugálul és frankón átadott minden szükséges infót.
De végül a pancsi elmaradt. Helyette vacsiztunk.
Most nem volt olyan szerencsénk mint múltkor. A kaja ugyan finom volt, de nem volt benne semmi, amitől mi ezt arra az árra tudnék vonatkoztatni, amit később ki kellett köhögnöm érte. Itt és most nem volt elnézhető "bűn" a nyelvhiányunk, a felszolgálók sem hozták a szokott kedvességet. Mondjuk azt is meg kell mondjam, hogy egy nyitott konyhás sokcsillagos étteremben, ahol a szakács ruhája is különb mint az én gúnyám, nem nagyon ildomos az étlapon szereplő dolgokat személyre szabni. Gabi és Olivér kacsacombot kért. Ezek zöldséges körettel voltak megtervezve, amit Gabi egy kézlegyintéssel kinullázott és sima hasábburgonyát kért hozzá. Én valami olyat kértem, amiben bacon és gomba van. A pincérlány kérdezett valamit tőlem, amit nem tudtam megválaszolni, egy magyar mindegy szóval megválaszoltam, amit ő visszamondott.
Lelki füleimmel hallottam, amint beszámol a helyi Remzí séfnek a csoport bunkóról, aki ott ül hátul. Meg is lett az eredménye. Oly nemesen egyszerű tálalásban volt részünk, mint egy mezei gyorsétteremben. Egy szelet hús, illetve egy-egy kacsaláb és egy-egy kupac sült krumpli volt a tálakon. A bacon az étlapon maradt, mert a tányéron nyoma sem volt.
67 eurómba fájt ez a vacsora. Kaja végén Olivér benyögte, hogy megenne még egyet, mert ő éhes.
Leugattuk jó gyorsan. Szerencsétlen kölyöknek halvány gőze sincs hogy ennyi zsozsóért hány tonna szagot kéne odébbtolnia otthon az áporkai Biofungi-ban.
Vacsi után tentikézni mentünk az ággyal felszerelt fürdőszobáinkba.
Ennyi volt tulajdonképpen az első napunk.
Pá magyarok!
...folytatás...
