Back to Top

Machico, Cristo Rei

2016.05.09
 
 
Ma 11-re a nap kisütött, de olyan szél volt hozzá hogy Gabi hajából kifújta a dauert.

Autóban befűtöttünk és elindultunk Krisztus szobor nézőbe.
Most hamarabb megtaláltuk, nem kóvályogtunk annyit. A környék tovább romlott tavaly óta.
A térkő burkolat darabokban volt most is, a kilátó fakorlátjai szétesőben.

Gondoltuk, hogy a nagy szél miatt nem járt a drótköteles kabin sem, legalábbis mi erre gondolunk, de lehet, hogy az is az enyészeté lett. A tavaly látott nagy elánnal épített beton palota építése leállt, csak a beton falai vannak meg, munkának és munkásoknak nyoma sincs a közelében.

Fél órát küzdöttünk a viharos szélben, de végül feladtuk. Krisztus változatlanul mutatta, hogy nem tudja hova lett a zsé erről a helyről.
Itt valamit nagyon elcsesznek a helyi önkorinál.

A tengerparti úton elgurultunk a tavalyi repülő-leshelyre, de két gép után el is mentünk, mert észak felől jöttek be a gépek egyenesen. A felszálló gépek, meg nem olyan érdekesek innen.
 
 
Innen lefelé a Google navi előadta a csodát, szemmel láthatóan feladta a harcot a hely beazonosításában, az orrom előtti körforgalmat teljes körben bekékítette, ha elfogadom az útvonal ajánlását, akkor szerintem még most is ott mennék körbe körbe. Ebben a naviban az az idegesítő, hogy nem csak elágazásoknál mondja be a fordulj balra, fordulj jobbrát, hanem a kacskaringós utak sok ívében is. A segíteni akarásával sokszor több galibát okoz, mintha helyette a saját magunkra hallgatnánk és mennénk amerre látunk.

Felmentünk a repülőtér kerítéséhez és megnéztünk pár felszálló gépet. Igazán impozáns látvány látni hogy milyen meredeken mennek felfelé.
A teljes ötlettelenség jegyében úgy határoztam, hogy felmegyünk Santo da Serrá-ra és megnézzük kívülről, hogy hol laktunk volna, ha ideérkezésünkre kiadták volna a Hortensiát. A kinézett kecó a Vila Joaninha fenn van a golfos paradicsomban. Hiába áll a háromszobás ház egy egész holdas telken a golfpályák közvetlen közelében - nem nagyon veszi ki senki, mert olyan lepukkant, hogy a listaáras 800 eurót szerintem simán lenyomtam volna 500-ra. A lepukkantsága minket nem riaszt el, mert alánk pukkantani igazi csoda lenne. Nálunk a legfontosabb tényező az, hogy megfelelő tér legyen szabadon köröttünk, ugyanis nagy testhez nagy aura dukál. Az, hogy a bútor nem a legújabb az másodlagos tényező.
A ház ott jártunkkor is kiadatlan volt.

A golfosok mennyországába csak egy két helyen lehet belátni. Ezek a területek gondozottak, a tuják is olyan sűrün vannak ültetve, hogy azon nem lehet befelé kukkolni. Egyetlen belátási lehetőség többnyire a kapu, amin keresztül csak a parkoló látszik, azt meg ők is szeretik mutogatni.

Mivel nem tudtam újabb ötletet kitalálni, így lemacsikóztunk.

Machico nem a kedvenc városom.
Meredek utcák itt is vannak. Ezek annyiban különböznek a standard madeirai girbe-gurba csoki utcáktól, hogy a machikós macsokis egyenes. Látod hogy hol fogsz freskó lenni, ha tönkremegy a fék. Itt nincs lacafaca, hogy a sok kanyar majd lenullázza a sebességed, itt már az utca felénél meg van a hangsebesség...
Machicoban a folyó két partján duplasávos út van, úgy mint Funchalban. Itt viszont nincs villanyrendőr, így aki turista az tud menni az út szélén tízzel és nézheti a hegyoldalba épített csodákat. Pöcsörgés közben utolértünk egy öregurat, aki szerintünk nem helyi volt, mert a kocsija meglehetősen új volt. A feltűnő az volt, hogy a kocsi bal tükre teljesen be volt hajtva és úgy közlekedett.

Machicoban nem találtunk etetőt. A helyi híresség a Lilly's zárva volt, mert hétfő van. Ez a hely annyira menő, hogy megengedheti magának a hétfői zárva tartást.

Ötlettelenségem oly mértékben elhatalmasodott, hogy azt javasoltam, menjünk el Faial-ba a Grutas do Faial nevű sziklába vájt étterembe. Én már negyedszer kajálok itt, igy szerintem járna nekem egy törzsgárda bolo caco. A személyzet itt is új, de így legalább nem rónak meg, hogy múltkor csúnyán leettem az abroszt.

Én valami peppers-es dolgot rendeltem, és imádkoztam nehogy paprikás krumplit kapjak. A fiatal felszolgáló lányka ajánlotta hozzá a vega salátát is, így azt is kértünk egyet. Végül bő félóra várakozás után kaptam egy barna szósszal leöntött marhaszeletet sült krumplival. A vega salátát a lányka el is felejtette kihozni. Felmerült bennem a gyanú, hogy ennek a barna kulimásszal leöntött dolognak sem sok köze lehet a paprikás akármihez, hozott valamit amit talált útközben. Gabi grillezett madárhúst kért. Igaza van, mert azt el se lehet cseszni. Egyébként az jobban nézett ki mint az én kajám.

Olivér rendkívűl nagy fantáziával ismét spagetti "bolonyézét" kért. A vajaskenyér és a gumicukor közé szorult gasztronómiai műveltsége ezt engedte meg neki.

Na ennél a kajánál is derültek ki dolgok. Először is az ugye, hogy itt a tésztát nem tördelik bele a vízbe, mint otthon. Így nem lesz előrágott kinézete. A tányérra kirakva is szép látvány, tök olyan mint egy nagy-nagy gombolyag. Ennek tetejére tették a szerintem szép mennyiségű darálthúst. A gond már ott kezdődött, hogy szerintem a pepper nem csak az én husimra nem jutott, hanem a bolonyéze se kapott belőle egy hangyapöcsnyit sem. A színéből és állagából kifolyólag egy erős hasmenésre hasonlított ez a kompozíció, ami Olivért egyátalán nem lelkesítette. Az otthoni előkevert, elődarabolt és azért színnel jobban megáldott bolonyaitól még abban is különbözött ez a remekmű, hogy a közepébe egy bokor nagyságú petrezselymet dugtak, gondolom letakarandó az egész iszonyatot.

De az éhség nagy úr - manuskám leküzdötte az egész tányérral. Van egy tízeurósom rá, hogy a következő etetőben nem kér a fiú bolonyait....
Összességében nem rossz hely ez az étterem, szerintem ma csak kifogtunk egy rossz napot. Két mikrobusznyi turista volt ott velünk együtt, voltak még azon kívül is vendégek és ez szerintem kinullázta a két felszolgáló lehetőségeit, pláne hogy kettőjük közül az egyik egy gyereklányka volt.

Hamika után felgurultunk a titkos Fortim do Faial kilátóba. Ezt a helyet aránylag kevesen ismerik. Előttünk ment ez egyik éttermes csoport mikrobusza, mögöttem a másik. Gondoltam ők is oda jönnek, de nem így lett, amit nagy szerencsének tartottam.

A kilátó egy régi körbástya jó magasan a település felett. A közepén kőből épült őrházacska. A bástya szélén körben ágyúk vannak. A harminc centis mellvéd alatt szédítő a mélység. Az ágyúkon űlve a helyi nyugdíjas klub beszélgetett, ránk se hederítve. Így van róluk néhány képem ahogy belerondítanak a panorámás terveimbe. Ha itt vagytok ezt a helyet látogassátok meg. 32.791732, -16.855641
 


 
 
Fentről láttam, hogy nagy csoport gyalogos túrázó közeledik a bástya felé. Egykettőre felértek és megszállták a helyet a nyüzsgésükkel. Nem tudtam eldönteni, hogy irigylem-e őket, hogy ennyire sok erő van bennük, ahhoz hogy a szigetet keresztül kasul bejárják gyalog. Valószínűleg irigylem őket, ha már megfordult a fejemben. Mondjuk ezek után a gondolatok után sem sírva ültem be a Folsziba, mert ahhoz, hogy visszagyalogoljak az étteremig, bizony szöges bottal kellene bökdösni engem.

Ja Folsziról jut eszembe. Hátragurulás gátló van a gépállatban. Ez baromi jó dolog.
Ha lelépek a fékről akkor kb fél másodpercig áll még a gép és ezután is csak szép lassan kezd el hátrafelé gurulni, ha arra van a lefele. Hasznos dolog ilyen helyen. Van kipörgés gátlója is, de az itt a vizes kockakövön csak annyit ér, hogy sárga lámpájával jelezgessen a műszerfalon, miszerint úgy megyünk tízzel, hogy állunk.

Hazaútra a hegyeken keresztülvezető öreg utat választottam, rapidás alagútbelső nézéshez, most nem volt kedvem. Ez az út nagyon kanyargós, nagyon meredek, nagyon szép. A völgyeiben mindmegannyi játék terepasztal, aprócska házak, keskeny utacskák. Megfogja az ember fantáziáját a szépség. Ezt elmesélni nem lehet, fénykép nem mutatja meg a valóságos látványt.

Riberio Frionál megálltunk és Gabit a kocsiban hagyva Olivérrel nekilódultunk Balcoes levada sétának. Valaki a magyar fórumon azt írta, hogy ez rövid túra. Amikor a rövidet már ötödször hagytuk el, úgy döntöttem visszafordulok. A hely tényleg észbontóan szép, de saroksajgásom megállást parancsolt. Visszafelé magányos ifjú hölggyel találkoztunk, akivel mosolyogva összehellóztunk. Később Olivérrel megegyeztünk, hogy kifejezetten jó bőr volt. Sőt még annál is jobb.
Itt Riberio Frio-nál sokan túráznak. Eszelős mennyiségű kocsi parkol az út szélén, a padkákon, a fák között, már ahol ott merik hagyni őket.

Poisonál rossz irányba vettem az egyenest, mert nem navival jöttem. Így egy lényegesen hosszabb, de szebb úton jutottunk haza.

A Hortensiánál a kaputól nem látni, hogy parkolnak-e odalenn a privát parkolóban. Mivel most mi béreltük az egész kócerájt, így fel sem merült bennünk, hogy Ricardo kis Smartján kívül lenne odalenn valami. Félúton tartva lefelé - ahonnan nekem nincs már visszaút - vettem észre a parkolóhelyemet teljesen elfoglaló böszme Nissan tökömtudjamit. Mivel sok lehetőségem nem volt melléparkoltam úgy húsz centire. Lehetőségként még az volt, hogy valamilyen furmányos kormánytekerenccel betolatok Ricardo Smartra méretezett garázsába, és ott kivárom, amíg a Nissan elmegy vagy megeszi a rozsda. Mivel abban a garázsban kizárt hogy kinyissam az ajtót a kisálláshoz úgy döntöttem leszarom a dolgot, ott hagyom a Folszit ahol van, a helyiek meg oldják meg a problémát, nekem halaszthatatlan nassolni valóm van.

Mivel már majd két órája nem ettünk semmit, nekiláttunk az eper, a fagyi és a gumicukor tartalékok felszámolásának.

Meghatároztuk véglegesen a Porto Santo kirándulás időpontját is, ha esik ha fúj pénteken odarepülünk.
Porto Santo a szomszéd sziget. Oda lehet menni komppal (komoly nagy hajó) vagy kisrepülővel. Mivel Olivérnek az elsődleges cél a strandolás, nekem meg a kis kétmotoros géppel történő utazás, a miként megyünk hamar eldöntésre került. A mikor megyünk viszont időjárás függő. Átolvastuk az összes meteorológiai lapot, mind mást-mást ígér. Így ikszeltünk vaktában egy olyan napot, ami többek szerint napsütéses lesz kevesebbek szerint enyhén felhős, néhány lap szerint pedig enyhén esős.
Sajna, ha rossz az idő, akkor azt a nyolc órát, amit a szigeten töltünk nehéz lesz elverni. Nem néztem még, hogy mik vannak ott, de érzésem szerint max egy vulkáni hamu múzeum lehet ott, sok minden más nem.

Mára zárom soraim, pá középfölde.