Fantasztikus napunk volt ma.
Kedden vettem repjegyet, a kis 16 személyes Jetstream 32-es gépre, amivel Porto Santora mentünk. Reggel gépindulás előtt két és negyed órával elindultunk a reptérre, mert a tök tudja, hogy megy ez a kisgépes beszállítás. A reptéren beálltam a Sixt parkolójába, mert volt hozzá chipkártyám. Előtte persze e-mailban megkérdeztem, hogy szabad-e. A többi kölcsönző parkolója tele kocsival, másnál nem bizti, hogy bejött volna ez a kis plusz kedvezmény.
Felmentünk a check-in-hez, de az még nagyon zárva volt. Végül indulás előtt egy és negyed órával nyitott ki. Megkaptuk a jegyeinket, ugyanis on-line becsekkolást feldughatom magamnak printer híján. Okostelefonos alkalmazásuk meg nincs, kis cég ez ahhoz. Az sms-ben, vagy emailban kiküldött jegyekkel való nyüglődést meg nem most akartam megtanulni.
A csekkolás után ugyanúgy kell szekuzni, mintha nagygépre szállna fel az ember. A szeku meg Madeirán közismerten lassú. Ha az ember beszop 4-5 nagygépet, akkor el tud verni ott egy órát is. Csak három sorban volt ellenőrzés, így lassan haladtunk. Nagyon érdekes volt, hogy jött egy biztonsági dolgozó, akit soron kívül ellenőriztek, ugyanúgy, mint minket, aztán beállt ő is dolgozni.
Gépindulás előtt jó félórával már a kapu előtt ültünk. 13-án pénteken 13-an.
Egy kis mikro busszal jöttek értünk és kemény kétszáz méterre kivittek a géphez. A kisbusz egyébként a légitársaságé.
A gép hátsó részén lehet beszállni, a lehajtott ajtó belső felén levő lépcsőn. Felérve nem lehet kiegyenesedni, mert ahhoz kicsi a belmagasság. Itt nyitva van a gép farok része felé eső „szekrény”, ahová a csomagokat be kell tenni. Ez nem nagy hely, tulajdonképpen csak az a kis farok kúp, a gép segge. Mivel másodikként szálltam be a gépbe a „kicsi a rakás” játéknak megfelelően a táskám alulra került. Imádkoztam a tabletem életéért.
Mivel a szélirányból már szerdán kiokoskodtam, hogy melyik a jó oldal a kilátás miatt, a szimpla üléssoron ültünk egymás mögött. Kínlódtam a biztonsági öv miatt, mert valami fura okból etióp kecskepásztorokra volt méretezve. Teljes hosszra kiengedtem és így is majd megfojtottam vele magam. Nem hiszem hogy a másodpilóta – légiutaskisérő megelégedett volna azzal, ha csak a bal combomat szíjazom be. Végül sikeresen kattant a csat, örültem, hogy nem reggeliztem. Láttam, hogy két sorral előrébb Gabi is nagyon dolgozik az ügyön.
Indították a motorokat. Nos ez a gép baromi zajos.
Mondjuk nem csoda, a motor van vagy két méterre az üléstől.
Nekilódultunk a kifutó végének, hogy ott teljesen visszafordulva széliránnyal szembe álljunk. Ez a kifelé haladás és megfordulás olyan nagy sebességgel történt, hogy azt hittem mindjárt felborul a gépezet. A körbefordulás is tiszta vidámpark volt, hátulról mókás volt látni sok félrebillent fejet.
Fordulás után rögtön kakaót adott a pilóta és végtelen vágtába kezdtünk a kifutón. A gép jól gyorsult, de nekem úgy tűnt, hogy már rég fel kellett volna emelkednie – gondolom ez eredhetett abból, hogy a két motor irdatlanul hangos volt. Aztán felemelkedtünk. Nem tudtam megállapítani, hogy ez az emelkedés van e olyan meredek, mint a nagygépeké, csak azt éreztem, hogy billegünk oldalirányba. Nem kicsit. Próbáltam az egyensúlyomat és a térérzékemet visszanyerni, miközben a telefonos videó készítésem inkább volt telefonnal integetés, mint felvétel. Dőltem jobbra-balra, mint az a bizonyos lisztes zsák, közben igyekeztem a telefont is jó irányba tartani és a kint elsuhanó tájat is nézni. Egyébként ezeken a kisgépeken jó nagy ablakok vannak.
Berregtünk kb tíz percet az égen és már látszott is Porto Santo. Elegáns ívvel rákanyarodtunk a szigetet majdnem teljesen átérő kifutóra és szinte zökkenés nélkül tök simán leszálltunk. Na ez a gép is tud ám rendesen fékezni Olyan hipp-hopp lelassul, de csak azért hogy csináljon egy hátraarcot, aztán begyorsít mintha fel akarna szállni, és olyan tempóval rohan a parkoló felé, hogy azt egy szóval jellemezném: beszarás. A felvezető vagy taxizó vagy follow me vagy a töktudja hogyhívják autó is csak menekül előle.
Megállás után a másodpilóta – légiutaskisérő átment harmadállásban rakodóba és a földi személyzet segítségével a cuccainkat helyes kis sorba kirakták a betonra. Rühellem, ha a táskám a földre rakják, de nem morogtam, mert a betonon ki kellett bogoznom az állandóan összegabalyodó lábaimat. Egy hölgy jött ki értünk gyalog és ő vezetett el a géptől alig húsz méterre levő nyitott ajtóhoz, nehogy eltévedjünk és a kifutón keresgéljünk más kijáratot.
Ez a repülés roppant nagy élmény volt. Biztos tudni akarjátok az árát is. Nos kétszerese az 56 eurós kompjegynek. Szerintem nagyon megérte.
Kimentünk a reptérről és arra gondoltunk, hogy a kijárat előtt ott áll Porto Santo összes taxija, annyi sárga kocsi volt ott. Mondom is, hogy jajj ezek mindjárt megverekszenek értünk. Gyorsan eszeveszett fotózásba kezdtem, közben fél szemmel őket lestem, a másikkal meg felmértem, hogy mennyi a gyalogolni való. Végül arra jutottam, hogy gyalogoljon, aki akar, nekem messze van innen a tengerpart.
Odabattyogtunk a sor elején álló fiatalemberhez, aki egyidős lehetett a Mercedes Vitójával. A kocsi kopott volt, de tiszta. Mögé ültünk egy sorba és röffentük az angoltudásunk színejavát: centro, bííícs. (központ és strand akart lenni)
Az üléstámla zsebéből kilógott a díjszabás. A legfelső tétel a 20 euró volt, így arra számítottam. Beülésünkkor a srác bekapcsolta és a taxiórát, ami 4 euróra ugrott. Ez erősítette a húszas tétel valószínűségét. Elindultunk lefelé a sok-sok íves utcácskán. Biztos, ami biztos ők is építettek egy pár körforgalmat, mert úgy jobban néznek ki a dolgok. Az aszfalt mindenhol tökéletes, kátyúknak nyoma se. Az út talán öt percig tartott harminccal. Odalenn megállt egy presszó előtt és leállította a taxiórát ami 4.80-at mutatott. Nem is nagyon tudtam felfogni a dolgot. Otthon 1.500-ért még csak megnézni se nézhetem meg a taxit, nemhogy utazzak vele. Zavarodottságomban adtam a srácnak egy tízest és nem kértem vissza. Én nem láttam, de Gabi szerint nagyon meglepett volt. Mindegy, legyen neki szerencsés a péntek 13. Ennyiből otthon taxival nem jutok el a Nyugatitól az Oktogonig. Biztos az érdekes díjszabás miatt nincs Porto Santon Uber.
A presszóban gyorsan rendeztük is a sorainkat, kávé és pisi ügyileg. A WC tiszta rozsdamentes acél, ülőke sincs. Ez az amit lehet slaggal takarítani. A víz itt nagy érték lehet, mert a nyomógombos csap tulajdonképpen csak leköpi a kezed. Ha öreg vagy és lassú, akkor a gombnyomás után nem ér olyan gyorsan a kezed a kifolyó alá hogy vizet fogjon. Ilyenkor vagy társaswécézel, vagy használod az állad, az orrod vagy amit akarsz
Irány a tengerpart.
A homok aranysárga és puha, süllyed benne a láb. A netmadeirás webcam szerint betájoltuk hogy hol szoktak strandolni, akik itt vannak és gondoltuk hiába több kilométeres ez a homokcsík, nem véletlen, hogy aránylag kis helyre zömül a nép. Még csak mi voltunk kinn ezért a webcamtól nem messze találtunk egy zászlórudat, aminek jó egy négyzetméteres beton lábazata kitűnő pakolóhelyet nyújtott nekünk. A közelben egy épületben fülkék voltak, gondoltuk öltözők. Aztán rájöttünk, hogy ezek zuhanyzó kabinok, és középen van a wc is. Mindkét szolgáltatás ingyenes.
A közelben van egy pizzázó is ahol lehet enni, kávézni, ha az embernek ehhez van kedve.
A család lemálházott, Olivér elindult fürdeni. Én bokáig mentem csak be, ugyanis nem kedvelem a nyíltvizi fürdőzést. A víz nekem nagyon hideg volt, tíz perc múlva ki is totyogtam a csodálatos aranyszínű finom meleg homokba.
Tizenöt perc bícselés nekem elég is volt, akármilyen jó is az. Elmentem várost nézni.
Izgatott, hogy van bérelhető renault twizy, és szerettem volna menni egy-két órát a fürge villanyautóval. A dolog nem drága, de a bérbeadó fatökű. Ott áll a kocsija a parkolóban, ketten is bérelték volna rajtam kívül, de azok is letettek róla. A komának szerintem nincsenek európai tapasztalatai az üzletkötést illetően, ugyanis a weblapja egy rakat kaka, irodája meg sehol. Van egy bódéja ugyan, de ember egy szál se. Ki van írva, hogy ha kell valami, akkor hívd telefonon. Ezzel az üzleti modellel kizárja az összes süketnémát é kissjanit a mint potenciális ügyfelet. A gép egyébként 20 euro per óra vagy 60 per 4 óra. A kaució 250 euró. Mondjuk ezt sem roppantul értem. Majd ott seftelek egy faszival a parkolóban és adok neki kettő ötvenet, és vagy visszajön időre vagy nem? Na mindegy, a dolog kimaradt, mert ez így nekem túl sok sebből vérzett.
A centrumban nagy a nyüzsi. Sok sok turista van itt, akik vagy itt is szálltak meg vagy a komppal jöttek. Van városnéző kabrió busz is. A centrum centrumában irdatlan mennyiségű sárga taxi. A helyi lakosság, ami 4700 fő többnyire a turizmusból él, vagy az erre épülő szolgáltatásláncból. A maradék rendőr. A kimutatás egy kicsit elnagyolt, mert azért van itt is pingo doce, meg a helyi lakosság életét működtető más szolgáltatás is.
Az utcákon jó sok az öregember. Amelyik öreg nem az utcán pletykázik a többivel az vagy a kricsóban álldigál, vagy taxis.
Láttam itt fura embereket is, de ismert paranoiám miatt ezekről nem mondok semmit, hiszen ha rossz emberek lennének a szigeten, akkor azt megtalálja a sok rendőr, ha máshogy nem, hát „ecc, pecc kimehetsz”-el. Sok gógyi nem kell itt a nyomozáshoz.
Fotózgattam mindenfelé és nagy sebességgel pirosodtam tovább.
Miután már a hajam között is piros a fejbőr, shoppingoltam magamnak egy elég gáz sombrérót. Mivel alapban is hülyén nézek ki, ezzel most ezt négyzetre emeltem. Viszont kellemes az idő alatta. A tengerparti szél arra kényszerít, hogy a madzagját az állam alatt tartsam, egyébként rohanhatok a kilenc euróm után. A madzag persze zavaró. Ha nem látja senki, akkor őrült jó grimaszokat lehet vágni ahhoz, hogy az előrecsúszó madzag visszakerüljön az áll alá. Már akinek van. Nekem ugyanis anyai ágon elveszett. Nekem a szám tulajdonképpen a torkomon van az ádámcsutkám felett, ami nem rossz mert nincs amire a toka nőjön.
Fél ötig bícselt a család én meg csavarogtam. Vittem nekik enni-inni a pingóból, meg néha lefagyasztottam a lábam a vízben. Olivér vígan rozmárkodott.
Porto Santo belváros
Porto Santo strand
Porto Santo strand 2
Összeszedtük magunkat és elindultunk, hogy visszamenjünk a reptérre. A gép fél hétkor indul, gondoltuk itt is kell egy kis ráhagyás. A másik izgi meg az volt, hogy lesz e lenn taxi, ugyanis egy nagy gép érkezett, ami azért hozhatott kétszáz potenciális ügyfelet. De volt taxi vagy tizenöt. Köztük állt a mi ismerősünk is, akit próbáltunk rávenni, hogy vigyen fel, de a sor közepéről ezt nem tehette meg. Mondta menjünk a sor elejére. Legszívesebben megvártam volna, amíg sorra kerül, mert előtte egy kb 80 éves ember volt a sofőr, akit már láttam, hogy hogyan gyalogol. Bal láb előrelép, fél óra szünet, majd jobb láb előre lép. Ő egy Michael Flatley, de a számegyenes túlsó végéről. Gondold el ha így jár, akkor milyen sebességgel kezeli a pedálokat? Rettegve mentem a sor elejére, ahol egy bő 30 éves merdzsó állt. A vezető szeme úgy be volt vérezve, mintha most szúrta volna magát. Komának nem volt szeme fehérje, csak szeme vöröse. Lehet, hogy az állandó erős napsütés és a merdzsó hűtőjén levő csillogó mercedes jelvény kombója vágta haza a látását. Mindenesetre rutinból megtalálta a saját autóját, beült és betette az indítókulcsot.
Porto Santo strand
Porto Santo strand 2
Összeszedtük magunkat és elindultunk, hogy visszamenjünk a reptérre. A gép fél hétkor indul, gondoltuk itt is kell egy kis ráhagyás. A másik izgi meg az volt, hogy lesz e lenn taxi, ugyanis egy nagy gép érkezett, ami azért hozhatott kétszáz potenciális ügyfelet. De volt taxi vagy tizenöt. Köztük állt a mi ismerősünk is, akit próbáltunk rávenni, hogy vigyen fel, de a sor közepéről ezt nem tehette meg. Mondta menjünk a sor elejére. Legszívesebben megvártam volna, amíg sorra kerül, mert előtte egy kb 80 éves ember volt a sofőr, akit már láttam, hogy hogyan gyalogol. Bal láb előrelép, fél óra szünet, majd jobb láb előre lép. Ő egy Michael Flatley, de a számegyenes túlsó végéről. Gondold el ha így jár, akkor milyen sebességgel kezeli a pedálokat? Rettegve mentem a sor elejére, ahol egy bő 30 éves merdzsó állt. A vezető szeme úgy be volt vérezve, mintha most szúrta volna magát. Komának nem volt szeme fehérje, csak szeme vöröse. Lehet, hogy az állandó erős napsütés és a merdzsó hűtőjén levő csillogó mercedes jelvény kombója vágta haza a látását. Mindenesetre rutinból megtalálta a saját autóját, beült és betette az indítókulcsot.
Aztán lefagyott.
Mozdulatlanul nézett előre és nem mozdult. Végtelenül hosszú idő után felberregett a motor. Ennyi idő alatt Elon Musk három rakétát indít…
Mozdulatlanul nézett előre és nem mozdult. Végtelenül hosszú idő után felberregett a motor. Ennyi idő alatt Elon Musk három rakétát indít…
A reptér felé egy alkalommal elértük a 21 km/h-ás sebességet. Ha a rendőr meg akarja bírságolni ezt a mukit, akkor autóba sem kell üljön, mert gyalog meg tudja valósítani az autós üldözést. Azon is agyaltam, hogy vajon milyen lehet az az orvos, aki ezeknek a manusoknak meghosszabbítja a jogsiját.
Red Eye hét eurót kapott a fuvarért, mert rohadtul féltem.
Odafenn megtudtuk, miért voltak lenn taxisok. A Milánóból érkező Boeing utasait három nagy busz készült elvinni a reptérről. Mondjuk három ekkora dög busz mókás ezen a szigeten. Ha a városnéző kabrióbusszal együtt körbemennek a szigeten, akkor mindegyik sofőr láthatja az előtte menő hátulját.
Majd fél órát vártunk itt i a check in-re. Az előttünk elutazni kívánó ifjú hölgynek kínos pillanatai lettek, mert két bőrönddel jött, ami bizony ezen a járaton nem elfogadott. Úgyhogy kénytelen volt félrevonulni és a nagyobbik pakkból a kézipogyóba áttenni a fontos dolgait. Rossz ómen így kezdeni egy utazást. A checkin csaj nekem is kiakadt. Nem értette, hogy Funchalban miért foglalták be az ülőhelyeket. Mindtam neki, hogy én csináltam on-line csekkolást, de nem tudom kinyomtatni a jegyeket, mert nincs printerem. Kérdezi on-line checking?
Bazz, nem tudott róla, hogy van ilyen? Végül kinyomta a jegyeim, de a felszállás előtt csak kicserélte, mert nem tudta benyelni, hogy egymás mögött ülünk a dupla üléseken. Azért foglaltam így, hogy a Madeirai érkezést mindegyikünk jól lássa. A gép egyébként nem volt tele.
A reggelihez hasonló izgalommal szálltunk be a gépbe. Gabival ketten a páros ülésen magunkra szuszogtuk az öveket. Én felkészültem arra, hogy a Nikonnal filmezek, ami a méreténél fogva nem egy egyszerű mutatvány azon a kis helyen. A kis gép vehemensen neki lódult, és úgy vette a kanyarokat, hogy a fejünk jobbra balra bicsaklott. A futóra kiérve a pilóta belehúzott a gép nem volt képes egyenesen szaladni, jobbra balra rángatózott és nem nagyon akart felemelkedni. Ott tartottam, hogy a kialakuló inkontinencia miatt megfogadom, hogy szedni fogom a pusztagutta füzike kapszulát, ha túlélem ezt a napot.
Ekkor a motor lelassult. Gondoltam, nabazz itt alszunk, beszart a technika. De nem. Elől a Vettel csemete pilóta csinált egy 180 fokos fordulatot, akkora sebességgel hogy a Nikon objektívet majdnem kitoltam a gép falán. Tehát csak szembefordultunk a széllel, vagy az is lehet hogy ez az állandó felszállási irány mivel erre erősen lejtősnek látszik a kifutó.
Nekifutottunk nagy sebességgel, és kicsi gépünk felment az égre vezető láthatatlan lépcsőn, minden zökkenőnél próbára téve azt, hogy minden testnyílásunk rendesen zár-e. A repülés rövid tíz perc, de az nem is nagyon érdekes, mert ugyanaz van mint a nagy gépeken, csak nagyobb a zaj.
Maderiához érve csodálatos a berepülés, ha délről történik a leszállás. Csodás látvány a reptér, a sok gyönyörű háztető, meg minden, amitől szép ez a hely. Ráadásul ez a kis gép szerintem közelebb is jön be, mert nem kell neki akkora ív a ráfordulásra, mint a nagygépeknek. A pilóta akkorát döntött, hogy azt hittem orsó lesz belőle. A manus itt adta vissza nekem a taxinál hiányolt sebesség különbözetet.
Olyan finoman értünk betont, hogy csak azt lehet érezni, amikor az orrfutó is leér. Ekkor azonnal vehemens fékezésbe kezdenek és még az északi taxiút előtt a futópályán megfordul a kis gép. Mintha újra fel akarna szállni, őrült vágtába kezd visszafelé, a sebessége szerintem meghaladja a százas tempót. Olyan hipp-hopp beáll a kijelölt parkolójába, hogy az csak na. :)
Odafenn megtudtuk, miért voltak lenn taxisok. A Milánóból érkező Boeing utasait három nagy busz készült elvinni a reptérről. Mondjuk három ekkora dög busz mókás ezen a szigeten. Ha a városnéző kabrióbusszal együtt körbemennek a szigeten, akkor mindegyik sofőr láthatja az előtte menő hátulját.
Majd fél órát vártunk itt i a check in-re. Az előttünk elutazni kívánó ifjú hölgynek kínos pillanatai lettek, mert két bőrönddel jött, ami bizony ezen a járaton nem elfogadott. Úgyhogy kénytelen volt félrevonulni és a nagyobbik pakkból a kézipogyóba áttenni a fontos dolgait. Rossz ómen így kezdeni egy utazást. A checkin csaj nekem is kiakadt. Nem értette, hogy Funchalban miért foglalták be az ülőhelyeket. Mindtam neki, hogy én csináltam on-line csekkolást, de nem tudom kinyomtatni a jegyeket, mert nincs printerem. Kérdezi on-line checking?
Bazz, nem tudott róla, hogy van ilyen? Végül kinyomta a jegyeim, de a felszállás előtt csak kicserélte, mert nem tudta benyelni, hogy egymás mögött ülünk a dupla üléseken. Azért foglaltam így, hogy a Madeirai érkezést mindegyikünk jól lássa. A gép egyébként nem volt tele.
A reggelihez hasonló izgalommal szálltunk be a gépbe. Gabival ketten a páros ülésen magunkra szuszogtuk az öveket. Én felkészültem arra, hogy a Nikonnal filmezek, ami a méreténél fogva nem egy egyszerű mutatvány azon a kis helyen. A kis gép vehemensen neki lódult, és úgy vette a kanyarokat, hogy a fejünk jobbra balra bicsaklott. A futóra kiérve a pilóta belehúzott a gép nem volt képes egyenesen szaladni, jobbra balra rángatózott és nem nagyon akart felemelkedni. Ott tartottam, hogy a kialakuló inkontinencia miatt megfogadom, hogy szedni fogom a pusztagutta füzike kapszulát, ha túlélem ezt a napot.
Ekkor a motor lelassult. Gondoltam, nabazz itt alszunk, beszart a technika. De nem. Elől a Vettel csemete pilóta csinált egy 180 fokos fordulatot, akkora sebességgel hogy a Nikon objektívet majdnem kitoltam a gép falán. Tehát csak szembefordultunk a széllel, vagy az is lehet hogy ez az állandó felszállási irány mivel erre erősen lejtősnek látszik a kifutó.
Nekifutottunk nagy sebességgel, és kicsi gépünk felment az égre vezető láthatatlan lépcsőn, minden zökkenőnél próbára téve azt, hogy minden testnyílásunk rendesen zár-e. A repülés rövid tíz perc, de az nem is nagyon érdekes, mert ugyanaz van mint a nagy gépeken, csak nagyobb a zaj.
Maderiához érve csodálatos a berepülés, ha délről történik a leszállás. Csodás látvány a reptér, a sok gyönyörű háztető, meg minden, amitől szép ez a hely. Ráadásul ez a kis gép szerintem közelebb is jön be, mert nem kell neki akkora ív a ráfordulásra, mint a nagygépeknek. A pilóta akkorát döntött, hogy azt hittem orsó lesz belőle. A manus itt adta vissza nekem a taxinál hiányolt sebesség különbözetet.
Olyan finoman értünk betont, hogy csak azt lehet érezni, amikor az orrfutó is leér. Ekkor azonnal vehemens fékezésbe kezdenek és még az északi taxiút előtt a futópályán megfordul a kis gép. Mintha újra fel akarna szállni, őrült vágtába kezd visszafelé, a sebessége szerintem meghaladja a százas tempót. Olyan hipp-hopp beáll a kijelölt parkolójába, hogy az csak na. :)
Madeirára akkor értünk időben, amikor még csak az indulási ideje lett volna Porto Santoról.
Kocsit megtaláltuk a parkolóban és ezután a hihetetlenül jól sikerült nap után haza gurultunk a szállásra.
Magunkra kentünk fél tubussal a múltkor pármacizott égés krémből. Szerintem holnap fogunk nyöszörögni emiatt.
Mára sziasztok!
Majdnem kimaradt:
